?Ha a vadász fegyvert fog a nyúlra, a nyúl pártján vagyok, ha a nyúl a
káposztába harap a káposztáén.? Benedek Elek kihunyó, állandóan élesztgetett
erkölcsi világrendjében a nagy sohasem ütheti meg a kisebbet, az erősebb a
gyengébbet, sokan soha nem mehetnek rá egyre, a gazdagabb nem nézheti le a
szegényt, a hatalmasabb a hatalom nélküli. A gyermekek, a mesék világában, a
történelem alatti történelemben még nem járt le az európai civilizáció
értékeinek órája. Itt még az ember nem hagyja cserben a barátját, hogy magát
mentse, vagy ha igen, rútul lakol. Itt még az adott szó, amit az életünk árán is
meg kell tartanunk. Itt még ember és ember, királyfi és királyfi, ló és ló
között a különbség jóság, becsület, virtus kérdése, nem bőrszíné, nyelvé,
születésé. Ebben a világban még megtudhatjuk, hogy a rút külső, az
elvarázsoltság mögött valami megejtőt, valami szépet kell keresnünk? A
politikusoknak nem áll módjában a kisebbek, a megalázottak, a kisemmizettek, a
szegények pártjára állnia, hiszen azok nem képviselnek igazi választói hatalmat,
nem adnak súlyt a politikus szavának, csak lefelé húznak, s nem emelnek a
gazdaság, a hatalom magasabb régióiba. Nem azért ítéljük meg, írjuk meg, hogy a
politikusok a hamisság csapját megnyitják s a bőven ömlő hamis szavak, vagyonok,
jövedelmek, hatalmak mellett tülekedve félrelökik az embert, hanem mert
kapaszkodunk egy olyan erkölcsi rendbe és racionalitásba, amely föltehetően már
csak bennünk él, amely a becsapott, a balek, a szélre vetett helyzetet idézheti
elő. Részlet Lengyel László: A kisnyúl pártján című esszéjéből