Még éppen csend honolt a Tűzföld jeges poklától a Baktérítő forró
dzsungelvidékéig terjedő ország-góliátban, Argentínában, mikor 1968-69 folyamán
ott éltem fél esztendeig. Az Andok kőkolosszusaival szegett pampán át
eljuthattam a patagón meseta ezüst homokhegyeit harapdáló tengeröblökhöz, ahol
elefánt nagyságú fókacsordák élik meglepően fegyelmezett társadalmi életüket.
Tanulhattam a nagy múltú Argentína viharos, s mintegy újabb, eljövendő viharokat
jósoló rég és közelmúltjának történelmét. Legjobban a felejthetetlenül szép
Paraná deltában éreztem magamat, a babér és fűzfák szegélyezte sok-sok kis
folyón száguldó csónakunkban, fejemen az elmaradhatatlan szalmakalappal.