Sík Sándor - Összegyűjtött színművek I-III. Sík Sándor - akire a piaristák
elsősorban atyai szívű tartományfőnökként emlékeznek - irodalmi munkássága több
mint fél évszázadot ölelt fel. Leginkább költőként és műfordítóként lett ismert.
Tizennégy verseskötete jelent meg, verseit máig szavalják, sőt éneklik. Jelentős
volt irodalomtörténészként, lelkiségi és pedagógiai íróként is. Egyik ?titkos
szerelme? azonban mindvégig a színház maradt. Színművei közül némelyik a
színpadon is sikert aratott. A Szent István éjszakája (1930, később István
király) és Az égigérő torony (1943) a szegedi városi színházban került
bemutatásra, az Adventet (A mennyei dal címen) pedig a budapesti Magyar Színház
játszotta (1937). A szerző halála után azonban színművei hosszú évtizedekre
kikerültek a kultúrpolitikából, a színházi életből és az irodalomtörténetből is.
Némelyiküknek egyáltalán nem volt nyomtatott kiadása, és a megjelentek sem
voltak könnyen hozzáférhetők. Sík Sándor kéziratos hagyatékának feldolgozását
tanítványa, Kardos Klára kezdte meg, de a munka csak az utóbbi években fejeződik
be. Ez tette lehetővé összegyűjtött műveinek kiadását. A teljes életműkiadást
azért színművek kiadásával kezdjük, mivel az Sík Sándor írói munkásságának talán
legkevésbé ismert, legnehezebben hozzáférhető része, és ez kínálhatja a legtöbb
újdonságot. Mindezt azzal a céllal tesszük, hogy méltó irodalomtörténeti helyére
illesszük a 20. századi magyar irodalom egyik figyelemre méltó, de kevéssé
ismert alkotóját, a színműíró Sík Sándort. Ha Ön kézbe veszi Sík Sándor
színműveinek gyűjteményét, nem csupán egy irodalmi kötetet tart majd a kezében.
Egy olyan világ tárul fel előtte, ahol a történelem és a hit, az emberi sors és
a nemzeti küldetés egymásba fonódva születik újjá a színpadon. Sík Sándor ? pap,
költő, irodalomtörténész ? nem elégedett meg puszta színházi történetekkel.
Drámáiban az örök emberi kérdéseket bontotta ki: mi ad erőt a küzdelemhez,
hogyan lehet hűnek maradni a hithez és a hazához, miként találhatja meg az ember
a helyét a világban. A gyűjteményben helyet kapnak a korai, szimbolikus
hangvételű művek éppúgy, mint a magyar történelem nagy alakjait megidéző drámák.
Nem véletlen, hogy Berettyán Nándor rendezésében a Nemzeti Színház színpadán is
új életre kelt az István király című színmű. A darab Szent István utolsó
napjainak lelki vívódásait idézi meg: vajon képes-e átadni országát, hitét és
örökségét olyan utódnak, aki méltó lesz rá? A történelmi keret mögött ott feszül
az örök emberi kérdés: hogyan lehet békével lezárni az életművet, hogyan
hagyhatunk maradandót az utánunk jövőkre. Sík Sándor drámái olyan művek, amelyek
egyszerre emelnek és elcsendesítenek, amelyekben minden sor mögött ott áll a
gondolkodó ember, a hitben élő alkotó, a nemzetét szerető tanító. Nem csupán
olvasmányélményt nyer, ha elolvassa ezt a három kötetet. Valami sokkal többet
kap: találkozást a magyar történelem szellemi örökségével, és azokkal a
kérdésekkel, amelyeket minden korban újra fel kell tennünk. Ezért érdemes e
gyűjteményt magáénak tudni. Nem azért, hogy a polc dísze legyen, hanem hogy újra
és újra visszatérhessen hozzá ? amikor a szívében vagy gondolataiban válaszokat
keres.