,,Bezzeg régen - kezdi Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című könyvének
Tizenkettődik cikkelyét, s első olvasás után még mi is elintézhetjük egy ilyen
felkiáltással a Metamorphosis...-t: 60 évesen írta a könyvet az öreg, naná, hogy
szebbnek és jobbnak látta fiatalságát, mint az 1730-as éveket! S mintha maga
Apor Péter adná a lovat alánk, hogy elhamarkodottan ítéljünk! Mert íme, mit ír
ez a ,,vén reakciós (ahogy egyik méltatója nevezi Aport) könyve utolsó soraiban:
,,Isten tudja, ír-e utánam valaki, vagy sem; azér írám le, hogy (...) az
maradváink emlékezzenek meg régi alázatos együgyűségiben Erdélynek
gazdagságáról, az nájmódi mellett való koldusságáról. S ami ezeket a sorokat
megelőzi, tényleg nem sokkal több afféle részletező (igaz, rendkívül plasztikus,
felbecsülhetetlen művelődéstörténeti értékeket rejtő) leírásnál mindenről, ami
régi, ami tehát jó (ételről, italról, edényekről, bútorokról, ruházatról,
táncról, kocsikról, temetési és lakodalmi szokásokról, szitkozódásról és
alázatosságról), illetve mindenről, ami új, ami ,,német, ami rossz, ami
megváltoztatja a szokásokat, a gondolkodásmódot, még a nyelvet is (gúnyolódik is
eleget Apor a jövevényszavakon, igaz, szójátékai inkább bájosak, mint
szellemesek: ,,reggeli kávé, herbathé, csukolátának híre sem vala; ha valakinek
azt mondottad volna: kell-e thé, talám azt tudta volna, hogy tezed stb.). Első
olvasásra tehát ,,csak nosztalgiázó visszaemlékezés Apor Péter könyve. De csak
első olvasásra! (Lövétei Lázár László)