Kakaslomnic (1899-ig Nagy-Lomnicz, szlovákul Ve?ká Lomnica, németül Großlomnitz)
község Szlovákiában, az Eperjesi kerület Késmárki járásában. A Magas-Tátra
délkeleti lábánál, a Poprád völgyében, a folyó bal partján fekszik. Késmárktól 6
km-re délnyugatra, Poprádtól északkeletre található. A legrégibb és
legnevezetesebb tátrai falvak egyike, a Tátra aljában található sor- vagy
utcafalvak tipikus képviselője. Vályi András szerint: ?Kakas Lomnicz. Népes
német falu Szepes Várm. földes Ura Berzeviczi Uraság, és mások, ?s az
uraságoknak Kastéllyaikkal ékesíttetik, lakosai katolikusok; fekszik
Hunszdorfhoz nem meszsze, és annak filiája, határja középszerű, vagyonnyai
külömbfélék, piatzok Kézsmárkon közel.? Az említett Hunszdorf, azaz Hunsdorf,
magyarul Hunfalva, szlovák nevén Huncovce. A Lomnic név (a szlovák lomnica
jelentése kőpatak) a település szláv névadóira vall. Középkori oklevelekben
szláv nevén szerepel latin átírásban is: Villa Lomnicza (1257). Szlávos,
átmeneti formájú a község első német neve (Lumpnica, 1285), s a szláv hangzás
átüt a név későbbi német változatain is (Lumpnitz, 1289). Lásd még: Lomnicza
(1310), Lompnicza (1326), Lompnitza (1353). 1329-ben ? más forrás szerint
1364-ben ? a név jelzőt kap (Lompnycha Maior). Ismét más (internetes) forrás
szerint 1445-ben a szokásos Lomnicz elé Magna jelző járul, vagyis magyar nevén,
megkülönböztetésül a Görgeyék kezén lévő két Lomnictól, Nagylomnic alakban
jelenik meg az írásokban, majd pedig a Berzeviczy család őse, Kakas után,
Kakaslomnicként. Egyesek a hely nevét az 1307-ben Szepes várát visszafoglaló
Rátót nembeli Kazai Kakas mester nevére vezetik vissza. Talán azért, mert Kakas
ága még az ő életében kihalt, Lomnic a fivéréé, Jánosé lett ? Kakas birtokaival
egyetemben ?, és János lett a Berzeviczyek ősapja. Ez ugyan elégtelen magyarázat
arra, miért nem a ?mi Kakasunk? lett volna a névadó, de nem találtam jobbat.
Elegyes forrásaim szerint 1417-ben említik először Kakas-Lomnic néven. E
névváltozat írásmódja éppoly sokféle, mint Nagylomnicé. 1447: Kakaslomnicza,
1457: Kakaslumnicz. Később a magyar Nagy-Lomnicz vagy a német Großlomnitz
megnevezések túlsúlyba kerülnek az írásos emlékekben. A XIX. század végére a
Kakaslomnic lesz ismét elfogadott a hivatalos magyar névhasználatban. Területe
már sok ezer évvel ezelőtt lakott volt. Ezt bizonyítja az itt található
eneolit-kori (későkő- és rézkori, egyszerűbben kő-rézkori), bronz- és vaskori
régészeti lelőhely. Az eneolit, olaszul eneo-litika elnevezést (a lat. ćneus,
réz és a gör. ?????, kő szavak egyesítéséből) az olasz régész, Gaetano Chierici
adta 1884-ben az újkő- és bronzkor közötti átmeneti időszaknak, amire azért
érdemes itt kitérnünk, mert a cseh és szlovák régészet előszeretettel használja
e műszót. Ma a szakterület felváltva használja a rézkor (ang. Chalcolithic a
gör. ??????, réz, ?????, kő szavakból) elevezéssel. Erődített település állt
itt, az ún. Burchbrich-dombon a későkőkorszakban és a korai bronzkorban. A domb
és az azt kerülő földhányás a fényképek alapján egy földvár maradványának néz
ki. Az ebből az időből származó leletek a Baden-kultúrához köthetők. A késői
rézkor kb. Kr. e. 3500?2800 között uralkodó Kárpát-medencei műveltségét az
ausztriai Baden lelőhelyről nevezik Baden-kultúrának. Az I. században kelták
telepedtek le itt. II?III. századi római érmék is kerültek elő a földből. Szláv
népességre utal az itt talált vas hrivnya és a szláv stílusú kerámia. A szláv
lakosság mellett megjelentek a magyarok. A Lomnicra vonatkozó határjeleket
tartalmazó második oklevél a Béla folyó szláv neve mellett magyar neveket is
tartalmaz. Ezek nem származhatnak sem a német birtokostól, sem pedig szláv
telepesektől. Bizonyos, hogy Magyarország határainak őrzése magyar (székely,
kabar) katonák dolga volt, akiket ezen a tájon először gömör-őröknek, majd
?Szent László lándzsásainak? hívtak. Hajdani jelenlétükre a templomban látható
Szent László-legenda falkép utal. A Szent László-mondakör jellemző elemeit
keletről hoztuk magunkkal, német vagy szláv forrás nincs mögötte. (A német
Manesse-kódexben található egyetlen párhuzam a XIV. századból való, magyar
mintájú német kölcsönzés: a képen keresztény lovag öklelő kopjával üldöz vissza