Félőlénynek van egy könyvtára, a könyvtárában sok-sok mese, a sok-sok mese pedig
arról szól, mint tudjuk, hogy a gonoszoknak a mesék végén tutira annyi lesz. És
mert ez le van írva, akkor ez is a világ, sőt, ez a világ, és amíg ezeket a
meséket mondja valaki, vagy akár ha nem mondja, de mondhatja, csak a kezébe kell
vennie az egyik könyvet a sok közül, és már olvashatja is fennhangon, mondjuk
teázás közben, addig a szörnyek világa csak rút látszat, illúzió, kamu. Békés
PálAz Utolsó Kiserdő az egyetlen hely, amit még nem hajtottak rémuralmuk alá a
triplatokájú vahordályok, hurkoltfarkú csökött sarabolók, kukkoló berregények és
társaik, vagyis a SZÖRNYEK. Az erdő lakója, a Félőlény annyira retteg, hogy már
elő sem bújik odújából. Nem mesél barátainak, Rakoncnak, Porhanynak és
Csupáncnak könyvtára csodálatos köteteiből, pedig eddig ezek a történetek
tartották úgy-ahogy távol a szörnyeket. A Félőlény legjobb barátja, Csatang már
elhagyta otthonát, a Kiserdőt. Egy nap azonban Csatang visszatér, hogy megossza
barátaival: a helyzet menthetetlen, legjobb lesz, ha mind szörnnyé válnak. A
Félőlény enged az unszolásnak, és a szörnyfelvételi irodába indul, hogy kiállja
a három próbát Békés Pál klasszikussá vált meséje bátorságra és őszinteségre
tanít arra, hogy inkább nevezzük nevén a rosszat, mert csak így lehet vele
szembeszállni. Szörnnyé válni könnyű. Nagyon könnyű. Nem lenni szörnnyé: az a
nehéz. Rátkai Kornél illusztrációival