?Mikor a vásznakon megöregszik a régi festék, gyakran áttetszővé válik. Ha ez
bekövetkezik, némely képeken elővillannak az eredeti vonalak: egy női ruha mögül
egy fa tűnik elő, egy gyerek helyébe egy kutya tolakszik, a hatalmas hajó immár
nem a nyílt tengeren úszik. Ezt a művészettörténet pentimentó-nak hívja: azt
jelenti, hogy a festő idkőközben ?javított?, meggondolta magát. Talán úgy is
fogalmazhatnánk, hogy a régi elképzelés, amelynek helyébe később egy másik
lépett, módot ad arra, hogy lássunk, majd újra lássunk. Ennyi a tervem a
könyvemben szereplő emberekkel, mindössze ennyi. A festék már megöregedett, és
én kíváncsi voltam, mit láttam hajdanán a vásznon, s mit látok ma? ? írja
könyvéről Lillian Hellman. Az 1984-ben elhunyt amerikai drámaírónő ma már
klasszikusnak számít hazájában; elődje, ihletője és mestere is Tennessee
Williamsnek és Arthur Millernek. Magyarul is napvilágot látott egyik kései
darabja, a Régimódi játékok; nálunk is nagy sikerrel vetítették a Pentimento
egyik fejezetéből, a Júliá-ból készült filmet, Vanessa Redgrave-val és Jane
Fondával a két főszerepben, és jelen kötetének előfutára volt az ugyancsak a
Femina sorozatban 1986-ban napvilágot látott önélerajzi mű, az Egy befejezetlen
asszony. Lillian Hellman az amerikai Délen született, New Orleansben,
német-zsidó apától és mélydéli anyától ? s a gének a furcsa öröksége a szüntelen
lázadás és szüntelen nosztalgia kettősségét alakította ki személyiségében.
Emlékezéseinek első kötete politikai-közéleti fogantatású ? a Pentimento
szubjektívebb, érzelmesebb, személyesebb, a múltból felmerülő arcok mögötti
sorsokat érzékelteti vérbeli regény- és drámaíró tollára méltó életteljességgel.
A felejthetetlen portrék sorából is kiemelkedik a Julia ? egy rendhagyó asszonyi
élet szívfájdítóan tökéletes ábrázolása.