A népi eredetű név, melyet egy ritmikus erejű régi szólás mentett meg az
elkallódástól, Petőfit is, Aranyt is alakteremtésre ösztönözte. A homályba
veszett alaknak, a nevében foglalt jelzőn kívül, egyetlen vonását sem mentette
meg a hagyomány. A vonásoknak ez a hiánya a függetlenebb képzeletű Petőfinek is,
a hitel-kereső lelkiismerettel teremtő Aranynak is teljes szabadságot adott az
alkotásban. A maga-teremtette alakot egyik sem állította be a hűvösebb
ábrázolású teljes epika távlata. Petőfi érzékenyebb alanyisága éppen olyan
könnyen megtalálta a népi névvel kifejezett alak és az egész történet
megalkotásában a maga egyéniségének tolmácsolását, mint a sokkal tárgyiasabb
Arany, aki töredéknek maradt költeményében - legérezhetőbben a második énekben -
a Ťbolondť-ot a maga sorsának és érzéseinek hordozójává avatta.