?A fehérek csak a dolog egyik oldaláról beszéltek. Azért, hogy jónak tüntessék
fel saját magukat. Sok mindent meséltek, ami nem igaz. Csak önmaguk legkiválóbb
és az indiánok leghitványabb tetteiről beszéltek a fehérek.? Sárga Farkas, a
nez-percé törzs főnöke Amióta Lewis és Clark kutató expedíciója a XIX. század
elején utat tört a Csendes-óceán partjához, ezernyi tudósítás jelent meg a
Vadnyugat ?feltárásáról?. A kiadott útirajzok és megfigyelések zöme az 1860 és
1890 közötti három évtizedből származik, ezt a harminc esztendőt öleli fel
könyvünk. Ez a kor az erőszak, a harácsolás, a vakmerőség, az érzelgősség, a
gátlástalan kicsapongás különös korszaka volt; szinte áhítatos tisztelettel
övezték ekkoriban a személyes szabadság eszményét ? legalábbis azok, akiknek
részük volt benne. Ez idő tájt pusztították el az amerikai indiánok kultúráját
és civilizációját. Ezeket az évtizedeket idézi a Vadnyugat gyakorlatilag minden
nagy mítosza ? a prémkereskedők, a hegyi lakók, a gőzhajók kormányosai, az
aranyásók, a szerencsejátékosok, a bérgyilkosok, a lovas katonák, a cowboyok, a
ringyók, a misszionáriusok, a tanítónők és a telepesek históriái. Nagy ritkán
hallatták csak hangjukat az indiánok, akkor is többnyire fehér emberek vetették
papírra szavaikat. Mert az indiánok jelentették a mítoszokban a Gonoszt, és még
ha tudtak is angolul írni, hol találtak volna nyomdászt vagy kiadót?