Régóta vitatéma az Atilla személyével és sorsával foglalkozó tudósok körében:
melyik a hitelesebb Atilla-kép? Az, amelyiket a történetírók, vagy az, amelyiket
a legendák és mondák egykori szerzői örökítettek ránk? Mert a két kép nem
ugyanaz, és nem is egyeztethető össze egykönnyen. Annyi bizonyos, hogy
elevenebbnek, hatékonyabbnak az utóbbi, a mondák Atillája bizonyult ? a
történelmi Atilla halála óta eltelt több mint másfélezer esztendőben. Úgy is
mondhatnánk: igazi történelemformáló erővé végülis nem a történelem, hanem a
monda Atillája vált az emberlakta világban. Milyen hát ez az Atilla-kép? Első
ránézésre áttekinthetetlenül sokszínűnek, sőt kifejezetten zavarosnak,
ellentmondásokkal túlterheltnek tűnik, s ráadásul némely megfogalmazásaiban
cseppet sem mondható megnyerőnek. Az itáliai szöveges, illetve képzőművészeti
jellegű Atilla-ábrázolások például hol szamárfejjel, hol disznóorral
ajándékozzák meg a hunok (más változatokban a magyarok) királyát, ugyanakkor
különös előszeretettel minősítik ebfajzatnak, erre az állatfajra jellemző
fejalkattal, fülekkel ? és hátborzongatóan csodálatos pedigrével.