...soha nem voltak írói, irodalmi vágyaim, nem gondolkoztam íróként, vagyis úgy
írtam le az adott téma körüli gondolataimat, ahogyan mint szobrász vagy rajzoló
gondoltam... Őszinte lehettem, de ez nem érdem, mert nem kellett semmiről sem
lemondanom - vallja írásairól a kortárs magyar képzőművészet egyik
legjelentősebb, legsokoldalúbb alkotója, Borsos Miklós. Képzőművészeti,
kultúrtörténeti, irodalmi és zenei tárgyú esszéiből, vallomásaiból kibontakozik
az az intellektuális erőtér, amely életpályákat, emberi-alkotói fejlődését
meghatározza. Tudatos kultúrtörténeti szintézisben érzékelt európaisága
írásainak szellemi bázisa. Több irányú művészi tevékenységét és művészi
orientációját is ez határozza meg. Borsos Miklós nem művészettörténetet ír; azt
mondja el, hogy számára mit jelent európai kulturális örökségünk; Michelangelo,
Leonardo, Rembrandt, Moore, Egry vagy a kortársak - a szellemi élet bármely
területén. Szubjektív vallomásaiban a művész szól művekről, művészekről - az
egyenrangú alkotó érzékenységével, egy huszadik századi reneszánsz ember
teljességigényével. Az európai kultúrtörténet óriásairól, a kortárs művészekről
szóló írásai lényegvallató módon próbálják megközelíteni a remekmű
természetrajzát, az életre szóló művészi élmény meghatározó jellegét. De szól
műhely-, illetve műfajgondokról is, bepillantást nyújtva az alkotófolyamatba.
Írásainak mindig két szereplője van: a bemutatott művész vagy alkotás és maga a
szerző. Borsos Miklós kettőjük képzelt vagy valóságos dialógusához hívja
tanújának az olvasót. A kötet végén olvashatók az elmúlt évek során a művésszel
készített interjúk is. Ezekben Borsos Miklós az élőbeszéd kötetlenségével vall
munkájáról, életeszményéről és a különböző társművészetekhez fűződő alkotó
kapcsolatáról. A művész portréja ezekkel válik teljessé.