Megtörtént eseményeket, az 1977. január 17-én Utahban kivégzett kétszeres
rablógyilkos Gary Gilmore történetét dolgozza fel Norman Mailer regénye, amely
egyik percről a másikra az elmúlt évtizedek legnagyobb amerikai könyvsikere
lett, és meghódította Európát is. Egy olyan ember története - mondja egy
interjúban a szerző -, aki felnőtt éveit egyvégtében börtönben tölti, aztán
kiszabadul, megismerkedik egy szép lánnyal, szenvedélyes szerelem szövődik
közöttük; a kapcsolat szinte tökéletesnek indul, de aztán kudarcba fullad.
Szakítanak. A férfi annyira elviselhetetlennek érzi a szakítást, hogy egy hétre
rá két embert gyilkol meg két egymást követő éjszakán. Amikor visszakerül a
börtönbe, újra egymásba szeretnek. Nos, úgy éreztem, ez a tragikus szerelmi
történet annyira végletes, hogy a mai lélek számára már-már hihetetlen - hacsak
nem rögzitünk minden apró részletet. A valóság - ha tüzetes vizsgálódásnak
vetjük alá - titokzatos és megfoghatatlan. Azt hiszem, ez az, amihez a festészet
már eljutott... úgy ahogy van, lefesti a realisztikus jelentet, hiszen már
azáltal, hogy megmutatja, aláhúzza, benne a titokzatosságot. Ezért kell a
fesztelen, kommentár nélküli bemutatás - csakis ezért. Az esztétikai parancs, ha
létezett egyáltalán, arra korlátozódott: legyen életszerű a könyv. Hasonlitson
joggan az amerikai életre, mint bármi, amit valaha létrehoztak. Nem hiszem, hogy
jó író számára gyakran kínálkozik ilyen alkalom. Az efféle jó nyersanyag
rendszerint az újságirók martaléka lesz. Szerencsém volt, mert egy velejéig
amerikai és emellett Dosztojevszkij tollára kivánkozó lfigurával volt dolgom. S
ha mindez nem lett volna elég, ez a férfi olyan lányba volt szerelmes, aki - nem
félek kimondani - vérbeli amerikai hősnő, Ezért hát egy csöppet sem akartam
regényesíteni. Az ilylen könyvtől rendszerint nem elsősorban a kínos precizitást
várják el, de itt ez írói életösztön kérdése lett. Azt akartam, hogy az olvasó
higgyen nekem. Tudtam, aranyat tartok a kezemben, de csak, ha van annyi eszem,
hogy be nem aranyozzam,