Horváth István 1984 és 1991 között volt Magyarország nagykövete az NSzK-ban,
majd az újra egyesült Németországban is - hét sorsdöntő éven át képviselte a
magyar érdekeket abban az országban, melynek sorsa ezekben a történelmi időkben
oly szorosan összefonódott a nemkülönben történelmi fordulóponthoz érkezett
Magyarország sorsával. Ez a hét év egybeesett azzal az időszakkal, amikor a
magyar külpolitika egyre tudatosabban próbált élni a reformok éllovasaként
élvezett tekintélyével, részben a táguló nemzetközi mozgástér kitöltése végett,
részben az eladósodás szorongató hatása által kiváltott cselekvési kényszer
ösztönzésére. Ez mozgatta a hazai reformerőket, melyek a magyar diplomácia
útkeresése mögött álltak, s egyúttal, a diplomáciát is bevonva, személyi
változások kikényszerítésére törekedtek a magyar politikai életben. A sok
szálon, kül- és belföldön, Moszkvától Bonnig párhuzamosan futó események
összefonódása vezetett ahhoz a történelmileg páratlan helyzethez, hogy a magyar
diplomácia fontos szerephez jutott nem csak a magyarországi rendszerváltozás
előkészítésében, de hatással volt az európai folyamatokra is.