A Liber Mortist férje, szerelme, írótársa halála után három hónappal, 1982.
május 25-én kezdte írni Szabó Magda, és 1990. február 27-én tette ki a pontot az
utolsó mondat végére. Az írás a gyászmunka része, az életben maradás eszköze
volt számára, csak így dolgozhatta fel a feldolgozhatatlant. A regény
gyötrelmes, megrendítő belső monológ és képzeletbeli párbeszéd Szobotka
Tiborral, hiszen Szabó Magda hitt az e világ és a túlvilág közti átjárásban.
Harmincnégy együtt töltött, minden megpróbáltatása és viszontagsága ellenére
gyönyörű évet idéz fel, ezt siratja, ezt könyörgi vissza. Képtelen megbékélni
azzal, hogy mindez egyszer s mindenkorra véget ért. Írásainak minden szavából,
sorából süt a fájdalom, az eltűnt idő nyomába eredve, napról napra szakadatlan,
engesztelhetetlen harcot vívva az elmúlással. S közben lelkifurdalás gyötri,
önvád marcangolja: vajon méltó társa volt-e imádott férjének, vajon mindent
megtett-e azért, hogy Szobotka kibontakoztathassa alkotói tehetségét, és írói
sikereket érhessen el? Most szeretné jóvátenni vétkét, ha volt, és ez az
egyedüli indok a folytatásra, a tovább élésre. Neki még feladata van: gondoznia
kell férje életművét, és elérnie, hogy Szobotka Tibor elfoglalhassa végre méltó
helyét a magyar irodalomban. A Liber Mortis, azaz a Halál könyve így válik egy
mindent lebíró, síron túli, már-már mitológiai szerelem könyvévé, míg a halottas
könyvből szerelmes könyv lesz, hiszen ?mindenkinek csak egyvalaki jut, akinek a
nevét elkiálthatja a halál pillanatában??