A Boris Vian-életműsorozat hatodik köteteként megjelenő Pekingi ősz az éppen
hatvan éve elhunyt francia író legmeghökkentőbb - és sokak szerint egyben
legjobb - regénye. E szubjektív véleményeket ellensúlyozandó következzen egy
objektív megállapítás: a mintegy harminc fontosabb szereplőt - s köztük a szerző
két alteregóját is - felsorakoztató Pekingi ősz Boris leghosszabb és
legbonyolultabb prózai műve. A fiktív helyszínen, a nagyjából lakatlan
sivatagban elterülő Exopotámiában játszódó történet középpontjában egy szerelmi
háromszög áll, ám Vian e banális alaphelyzetből is képes kihozni a maximumot. Az
egyes fejezetek elé biggyesztett abszurd mottóktól és a szexualitással
kapcsolatos egyházi tilalmak kifigurázásától a félig-meddig rejtett alkímiai
utalásokon és a rendkívül mulatságos nyelvi játékokon át a szerzőt ért korábbi
sérelmek verbális megtorlásáig minden, de valóban minden belefér ebbe a három
szférában - a földön, az égben és a föld alatt - lezajló tragikus börleszkbe.