Az Elhagytál, Helios a néhány évvel ezelőtt megjelent Égi jel ikerpárja:
mindkét történelmi regényben a főhős és a kereszténység egymáshoz való viszonya
a kulcsprobléma. Az Égi jel cselekményének középpontjában az időzített csoda
lélektani hatására fölényesen csatát nyerő, erőszakos és kegyetlen Constantinus
áll, kinek nevéhez az e jelben győzni fogsz legendája fűződik, az Elhagytál,
Helios főhőse pedig a Constantinus halála után negyedszázaddal hatalomra kerülő
filozófus császár, Flavius Claudius Julianus, akinek tragédiáját filozófiai
elveivel és újplatonista miszticizmusával egyfogantatású uralkodói tervei és
szándékai okozták. Julianus izgalmasan ellentmondásos képletű egyénisége az
ókori történelemnek: a műveltség, a gyakorlati érzék, az emberség, és az
egyszerűségre való törekvés sajátos módon párosul benne a vallásos
fanatizmussal, az elfogultságokkal, az életellenes merevséggel és a korproblémák
iránt érzett érzéketlenséggel. Míg Constantinus a kereszténység hőse lett, mert
nem szállt szembe a kor szellemével és a történelmi szükségszerűség által
meghatározott törekvésekkel, Julianus a Helios-kultusz kései főpapjaként,
újplatonista rajongóként bukott el, mert - anakronisztikus módon - a görög világ
isteneit akarta föltámasztani, pedig a kor, melyben uralkodott, az új vallási és
szellemi irányzatoknak kedvezett. A regény főhősét a régi istenek szerelme
feltartóztathatatlanul a tragikus örvénybe szédítette.