Sorsokat tart kezében az olvasó, úgy elbeszélve, ahogyan megélték, akiknek
kimérettek. A beszélgetések a családi háztól követik az ívet, amely mentén egy
élet kibontakozik, ahogyan valamivé lesz, ahogy értelmet nyer. Egy érdekes és
egy érdeklődő ember beszélget egymással. Nem interjúk ezek, tehát nem
elbeszélgetések, itt az érdeklődő ember nem valami iránt érdeklődik, mint
sajtóban szokás, hanem valaki iránt - az ember érdekli, úgy, ahogy van. Ez a
sajtóban nem szokás. Talán ezért is szeretik annyian a Demokrata arckép rovatát,
amelyből ez a könyv született. Az ember élete azonban nem csak önmagáról mesél,
ahogyan azt, a felszínt szemlélve, hajlamosak vagyunk gondolni. Nem is csak egy
család sorsáról, ahogyan a idő sodra próbára teszi, felemeli, vagy mélybe
rántja. Magáról a történelemről mond el sokat, ha nem mindent. Mert az igazi
történelem nem az, amit egyetemek rideg katedráiról hirdetnek, annak finom
szövete sorsok fonalából szövődik, tragédiákból és komédiákból, amelyeket
túlélünk, vagy belehalunk.