A Pannonhalmi Főapátsághoz - középkorba visszanyúló kiváltságai révén -
egyházmegyéktől jogilag független egyházterület tartozik, amelynek hívei és
papsága fölött a főapát gyakorol ordináriusi joghatóságot. Mindössze tizenöt
plébániáját évszázadok óta bencés szerzetesek pasztorálják. Kötetünk e sajátos
egyházjogi helyzettel bíró területi apátság (manapság világszerte alig tíz ilyen
monostor létezik) lelkipásztori szolgálatának múltjába és zsinati jogalkotásába
enged bepillantást. A rendi vezetés a pasztorációt esperes kinevezésével,
koronagyűlésekkel, vizitációkkal és körlevelekkel irányította és ellenőrizte, a
felmerülő problémákat pedig a rendi káptalanokon rendszeresen megvitatta és
szabályozta. Az 1917-ben megjelent egyházi törvénykönyv azonban egyházmegyei
zsinat összehívását is szükségessé tette. Az 1926. és 1940. évi zsinatok a rendi
káptalannal egy időben, attól elkülönülve üléseztek. Előbbit nem tartotta számon
a történetírás, hiszen csak utóbbin született egyházmegyei törvény-könyv. A
zsinati dokumentumok összegyűjtését és elemzését A magyar katolikus egyház
zsinatai és nagygyűlései 1790-2010 című OTKA-program keretében Dénesi Tamás
pannonhalmi levéltár-igazgató végezte el.