Nathaniel Hawthorne, A skarlát betű és A hétormú ház világhírű szerzője egyben
az elbeszélés műfajának amerikai úttörője. Első kötetét folyóiratokban korábban
már publikált írásaiból állította össze s tette közzé 1837-ben, ezért is lett a
címe: Másodjára elmondott történetek. 1942-től 1846-ig Concordban élt egy régi
paplakban. Ebben az ódon relikviákkal zsúfolt, varázsos levegőjű, mohlepte falú
kőházikóban születtek következő kötetének - Mohák egy régi paplakról -
elbeszélései: a cím azt hivatott jelölni, hogy ide, Concordhoz s a paplakhoz
kötődnek, akár a moha a házikó falához. 1851-ben megjelent harmadik köttének a
címét pedig egyik legderűsebb, legbájosabb miniatűr remekétől, A hóember című
elbeszélésétől kölcsönözte. Hawthorne nemigen hasonlítható amerikai
író-kortársaihoz. Idegenkedett a transzcendentalisták végtelen optimizmusától,
az eredendően jó emberi természetet tagadva az egyetemleges bűnt és bűntudatot
vizsgálta; az emersoni magabízást a másik oldaláról nézte, gőgként fogta fel és
szedte darabjaira; a kialakulóban levő individualisztikus amerikai magatartással
szembeállította az emberiség mágneses láncolatát, a természetes, tiszta együvé
tartozást; de szélsőséges karakterei, szituációi a romantikával se igen
rokoníthatók, mert minden sorában ott érezzük a racionális hajlamú, az
egyensúlyt szív és fej között megkeresni, megteremteni kívánó, a tanulságot
józan fejjel mérlegelő lélekbúvár-művészt. Nem csoda, hogy kortársai közül
kevesen voltak igazán jó véleménnyel róla - és az sem, hogy tehetségét Edgar
Allan Poe ismerte fel a leghamarabb. Az idő jártával (s különösen századunkban)
egyre bonyolultabbá váló emberi lélek belső mechanizmusát vizsgáló Hawthorne
valóban a ma írója. Életművének legjava most már a magyar olvasónak is
rendelkezésére áll.