Magyarországon mindenki tudni véli, mit jelent ez a szó: hiperaktivitás. Nomen
est omen - mondják - hiperaktivitásról akkor beszélünk, ha a gyereket nem lehet
leállítani, folyton jár a keze, a lába és a szája is. Ebben a könyvben azt
szeretném bemutatni, hogy a hiperaktivitás valójában egészen mást jelent; többek
között a figyelem, a koncentráció képességének zavarát. Milne Micimackójában
nemcsak Tigris, de Malacka, Nyuszi és - most fogódzkodjanak meg - Füles és maga
Micimackó is hiperaktív! Bemutatom őket, igyekszem rávilágítani legjellemzőbb
tulajdonságaikra, és abban reménykedem: a szülők és a nevelők ráismernek azokra
a gyerekekre, akikre jól illenek a Százholdas Pagony lakóinak vonásai. A könyv
második részében az agresszivitással foglalkozom. Azzal, hogy milyen
sokféleképpen lehet egy serdülő agresszív, a kamaszos versengéstől kezdve, a
kötekedésen át, egészen az antiszociális magatartásig, a bűnözésig. Választ
keresek az ősi kérdésre: amikor a gyermek, vagy a serdülő bűnözővé válik - és
nem egyszer szörnyű bűncselekményeket követ el - viselkedése mögött genetikai
szabályozást kell-e tételeznünk, vagy a környezet személyiségromboló hatását?
Hangsúlyozom: keresem a választ; azt nem állítom, hogy meg is adom. Az olvasónak
pedig - aki netán hiányolni fogja a kérdés megoldását - André Gide, francia író
megszívlelendő mondatával üzenek: Bízzál azokban, akik az igazságot keresik - és
légy gyanakvó, ha valaki meg is találja.