?A kis csoport dermedten állt a főhajóban, annak a biztos tudatában, hogy ez az
éjszaka kitörölhetetlenül megváltoztatja az életüket. Az újabb ismétlődő
puffanások, egyre erősödtek, s úgy tűnt, hogy a hatalmas többszárnyú bejárati
kapu már nem sokáig áll ellen az ostromnak. - Tűnjünk el! - suttogta Mike, s az
apát után futva rejtőztek el a főoltár melletti kis kápolnában, melyet Szent
Antal tiszteletére avattak, évszázadokkal ezelőtt. Éppen időben, mert az óriási
vaskapu hatalmas dörrenéssel csapódott a megkopott kőlapokra, és soha nem látott
Lények vágtattak be. Nem voltak ezek sem jók, sem emberiek. Az Árnykapun
keresztül törtek be a fizikai világunkba, félig emberi, félig állati alakban.
Régi mitológiák szörnyalakjai elevenedtek meg ezen az éjszakán, patáik
csattogtak a Katedrális kövein, és nehéz fújtatásuk, hörgésük a legapróbb
zugokba is elhallatszott. Pokolbéli, izzó lándzsáikat lengetve járták körül a
szent helyet, mintha valakit, vagy valamit keresnének. Törtek, zúztak, a
szerzetesek pedig az életükért reszketve, félelemtől vacogó foggal nézték az
iszonytató látványt, a félreeső kis kápolnából, annak rácsos oldalfalán
keresztül. A hatalmas épület évszázados falai ekkor már más dimenziók felé
örvénylettek. A vastag, kőből épült falak egy iszonyatos erő nyomásának engedve
kártyavárként, pillanatok alatt omlottak össze, és a tetőt már csak a vaskos
oszlopok tartották. A Fekete Felhő ellipszise pedig egyre gyorsuló iramban rótta
köreit a Katedrális körül.