Részlet a könyvből: A magyar nép őshazája az Ob és Irtis folyamok partvidékem
terűlt el. Azokon a tájakon, hol emberi emlékezetet meghaladó idők óta ugor
eredetű népek, vogulok és osztjákok, laktak. Ez óriási folyamok partjain gazdag
legelők váltakoznak rengeteg erdőségekkel, háborítatlan otthont biztosítva a
szárnyasok és vadak ezreinek. Mintha e föld most került volna ki a teremtő
kezéből, mély csend és nyugalom ül a partok mentén égbe nyúló veres-fenyveken; a
legtarkább változatban fordúlnak itt elő a jegenye- és erdei fenyő, a lúcz- és
czirbolyafa. A czirbolya-mogyoró nemcsak az evetkének szolgál kedves táplálékul,
a primitív ember is szívesen elropogtatja s meghízik tőle. A fenyőkön kivűl
megterem itt a sajkakészítésre alkalmas nyár- s a házieszközök előállításában
nélkülözhetetlen nyírfa, melyet épen ennélfogva mint szent fát tisztelnek. S míg
fűzfák lepik a mocsáros helyeket, a dombos részeken árnyas lombjukat rezgetik a
hársak. Lépten-nyomon áfonya- és zelnicze-bokrok váltakoznak, a mezőkön és
réteken magas fű nő, s a hol a fű meg nem terem, ott az iramszarvas eledele, a
moh burjánzik. Mert e vidéken legotthonosabb állat az iramszarvas; épúgy
helyettesíti a lovat, mint a tehenet s a kutyán kívül leghívebb társa az
embernek. A jávorszarvas legszívesebben a mocsarak száraz szigeteit járja,
melyeknek zöld füve legkedvesebb eledelét képezi. Bőre becses, húsa Ízletes.
Épen ezért a vadászok szakadatlanul üldözik. De nem kevésbbé becses a nyuszt
bőre is, mely szintén ez északi tájakon érzi magát leginkább otthon. Mikor az
első hóban jól meglátszanak a nyomok, akkor kezdődik az igazi nyusztvadászat; e
vadászatokon megbecsülhetetlen a jó kutya, mert e nélkül a nyusztot nem lehet
elfogni. Pedig a jó nyusztbőr három lélek adójába számít.