Az 1861-ben született Tagore az újkori India egyik legnagyobb szelleme,
költőkirálya, akinek sokoldalú tehetségéből többek között arra is futotta, hogy
elsőrangú festők, kiváló zenész és pedagógus legyen. Nemes egyszerűséggel fogant
sorai olykor a népdalok szövegére emlékeztetnek, és nem csoda, hogy egyik
költeménye lett India nemzeti himnusza is. Noha a Nobel-díjat költészetének
köszönhette, világhírét elbeszélései, regényei, sőt színdarabjai is segítettek
megalapozni. A kötetünkben szereplő két versciklus a lenyűgözően gazdag
életműben is rangos helyet foglal el. Olvasva őket a Tagore által oly szeretett
erdők üde levegőjét lélegezzük be. Az erdőség a csendesség érzetét kelti,
amelyben a költő nyugalomra talál. A természet szemléletében elmélyülve valóban
megpihenhet, sőt boldogság lehet a része, amelynek forrása az élet és a
természet pillanatnyi jelenségeiben való elmélyülés. A költő arra törekszik,
hogy átkeljen a véges világából a végtelenség távol eső partjaira, s szinte
bocsánatot kér embertestvéreitől azért, hogy nem tud lépést tartani velük,
inkább az árnyékos ligetben akar időzni. A kötetet abban a reményben kívánjuk
útjára bocsátani, hogy általa a magyar olvasók újabb generációja válik Tagore és
vele együtt a klasszikus bengáli líra és misztikus költészet szerelmesévé.