Szerző: Földi Pál Kiadó: Anno Nyelv: magyar Kiadás éve: 2006 ISBN:9633752337
Kötésmód: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT Oldalszám: 192 oldal Méret [mm]: 141 x 201
x 13 A ?II. világháború tengeri hadszíntereinek egyik legnevezetesebbje a
Csendes-óceán végtelen víztükre volt, ahol a japán és az amerikai hadihajók
mérték össze erejüket. Ám ezúttal nem erről szól Földi Pál, hanem a nagy
Csendes-óceáni ütközeteket megelőző Maláj-tengeri brit-japán összecsapásokról,
illetve a japán hódításról. A szerző mindenekelőtt a történeti előzményeket
mutatja be, Japán korábbi terjeszkedését a térségben, illetve a brit
gyarmatbirodalom itteni részének hadi potenciálját. A tengeri csaták
kiindulópontja ? mindenki által tudottan ? a Pearl Harbour elleni japán támadás
volt. Csakhogy a szerző szerint Roosevelt elnök eszelte ki ennek haditervét,
hogy Japánt 'beleugrassa' a háborúba. Ezért a Csendes-óceán e kikötőjébe vonta
össze az amerikai flotta egy részét, de szinte csak elavult hadihajókat, mert
repülőgép-anyahajó vagy modern csatahajó egy sem állomásozott itt2 Az angolok
még ezek után sem vették komolyan a japánokat, annál nagyobb volt a
meglepetésük, amikor a japán erők partra szálltak Malajziában, és megindultak
Szingapúr felé. A szerző ettől kezdve szinte napról napra, óráról órára haladva
idézi föl a hadviselő felek hadmozdulatait, az angolok pusztító vereségét, a
Brit Távol-Keleti Hajóraj megsemmisülését, Szingapúr, majd Szumátra, Jáva,
Borneó, Celebes, a Fülöp-szigetek elestét. A japán hódítás részletes
hadtörténeti krónikája a kötet, amely azzal a megállapítással zárul, hogy Japánt
a Szovjetunió, Anglia és az USA együtt sem tudta térdre kényszeríteni, csak az
atomfegyver bevetése törte meg a japánok erejét. A hátlapjával hozzákötött másik
tanulmány az Északi-tengeren közlekedő szövetséges hadianyag-szállító konvojok
heroikus erőfeszítésének állít emléket. A brit-amerikai szállítmányok Angliából,
illetve Izlandról kiindulóan Murmanszkon keresztül jutottak el legrövidebb úton
a Szovjetunióba. Csakhogy az útvonal valóságos rémálom volt a tengerészek
számára, a farkasordító hideg és a jegesedés , jégbefagyás veszélye mellett a
115 napig tartó sötétséggel kellett megküzdeniük a hajósoknak, a fehér éjszakák
pedig valósággal megvilágították a szállítóhajókat a német tengeralattjáróknak.
Minden szörnyű nehézség ellenére 1941-től megindultak a szállító konvojok, és
persze hamarosan megjelentek a német hadihajók is e jeges vizeken. 1945-ig
összesen negyven konvoj (811 hajó) tette meg a szörnyű utat, amelyet csak
nehezített a Szovjetunió katonapolitikája, hiszen a szövetségesekkel szemben is
érvényesített éber titokvédelem szinte kiszolgáltatta a hajókat a német
támadásoknak. (Pl. az amerikai tankerek nem úszhattak be Murmanszk kikötőjébe,
ezért a nyílt tengeren sokkal kisebb kapacitású orosz tartályhajókba fejtették
át az üzemanyagot, kiváló célpontot nyújtva a német UBootoknak.)