Az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán élete végéig a legkedvesebb könyve
maradt, ha nem a legjobb - írja Mikszáth Kálmán Jókai regényeiről, melyek 1854-
és 1855-ben jelentek meg először a Pesti Napló tárcarovatában. - A Kárpáthy
Zoltán alapját egy való történet képezi, mely néhány évtizeddel előbb általános
beszéd tárgya volt az országban. Kékkő vár urának, báró Balassának a története
van feldolgozva, természetesen sok költői szabadsággal. A hetvenéves öreg főúr
egy fiatal, szegény sorsú leányt vett nőül, kitől Balassa Antal báró született.
Az örökösök pörrel támadták meg az öreg báró halála után a kis bárót, furfangos
prókátorok még szakértőket is kihallgattattak, hogy a hetvenéves aggastyánnak
nem lehetett igazi fia. E történetből és mellékepizódjaiból van szőve a Magyar
nábob meséje, mely nagy irodalmi esemény volt, s Jókai életében fontos állomás.
Ez a regény az ország elvitázhatatlanul legnagyobb elbeszélőjévé emelte. Mikor
Jókai regényei legjavát írta, a magyar történelem egyik sivatagos útvonalán, az
elnyomatás korában, műveinek nemzeti jelentősége abban állott, hogy vigasztalta
a halálos álomba dermedt magyarságot. A nemzetnek akkor még nagyobb szüksége
volt olyan írókra, akik visszaadják elveszített önbizalmát, mint a XIX. század
elején. Erre a feladatra vállalkozott Jókai, akit mélységesen, szervezetileg
adott optimizmusa, mesevilágba vezető fantáziája, magyar típusú, sírva vigadó
humora és meleg, emberi szíve gondviselésszerűen predesztinált erre a
feladatra... Díszítő fantáziájával, irreális optimizmusával ő teremtette meg a
múlt század nagyjainak a legendáját. Széchenyi István, Wesselényi Miklós és a
reformkor hősei (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán)... úgy maradnak meg a magyar
ifjúság tudatában, abban a ragyogó, de mégis emberi glóriában, ahogy Jókai
legendává nemesítette őket. Ez a kép nem egyezik a történelem objektív
víziójával, de erre a legendára éppoly szükség van, mint az igazságra. Ha egy
író ezt tudja adni, betöltötte legmagasabb hivatását. Szerb Antal