1816-ban francia flotta indul Szenegálba, hogy a békeszerződés értelmében
visszavegyék az angoloktól a gyarmatot. A parancsnok alkalmatlansága miatt
zátonyra fut a Medúza, evakuálni kell, de nincs elég csónak, hevenyészett
tutajra szorul százötven ember, kivontatásukkal pedig a szerencsésebbek nem
hajlandók vesződni. Mindössze tizenötüket találja életben több mint két hét
elteltével az amúgy nem is értük, hanem a roncson maradt javakért indított
mentőhajó. Csodás megmenekülés? Emberevés az ára. Ráadásul szálka a felelősök
szemében, akik bármi áron eltussolják az esetet. Jean Baptiste Savigny, a hullát
darabolni sem rest bajtársias fiatal sebész a tengerészeti minisztériumnak
szánja tárgyilagos vallomását, öngyógyító célzattal, csakhogy politikai intrikák
következtében a szenzációhajhász sajtó kap rajta. Így születhet belőle egy
fogékony művész - kezdetben amúgy fanyalogva fogadott - remeke... A Medúza
tutaja Théodore Géricault francia festőtől (1791- 1824) a Louvre-ban kapott
helyet. Fogalom, de sajnos nemcsak mint korszakos jelentőségű ábrázolás, hanem
mert hovatovább teljesen szétmarja a barna tónusok művészi hatásának fokozására
használt bitumen. A vászon megörökíti, egyszersmind el is nyeli az ihletadó
botrányt. Ahol a restaurátor tehetetlen, közbelép az írói Érik Emptaz, a Le
Canard enchainée című patinás élclap főszerkesztője első regényében avatottan,
érzékletesen bontja epizódról epizódra a történteket.