Vértes Marcell 1919-ben hagyta el Magyarországot. 1961-ig, amíg élt, főként
Párizsban élt, ott lett világhírű, s egyben a legpárizsibb párizsi piktor. Ebben
az önéletrajzában nem csupán adatokban gazdag dokumentumot hagyott hátra, hanem
bebizonyította, hogy a képzőművészetek sok-sok húrjának pengetésén kívül, még az
irodalom lantjából is ki tudja csalni sajátosan könnyed művészetének bűvös
hangjait. Igaz, e memoár-kötetben sem maradt hűtlen a képzőművészethez, hiszen
itt a rajz éppen olyan jelentős szerepet játszik, mint a szöveg. A saját életét
megjelenítő rajzsorozat példátlan a maga nemében: képzőművészeti önéletrajz! -
egy művész életútja rajzban elbeszélve. A fiatal újpesti fiúból bármi lehetett
volna - sofőr, detektív, repülőgép tervező - , s hogy végül mégis miért lett
festő, ezt mondja el visszaemlékezése amely egyúttal arról is tanúskodik, hogy
írónak sem lett volna átlagon aluli. Kifogyhatatlan anekdotázó kedve kissé
Mikszáthéhoz hasonló, vibráló élet- és nőszeretete Krúdyra, humora néhol
Karinthyra emlékeztet. És ez az írás elárulja, mi is a vértesi szépség titka: a
mély megfigyelőerővel párosult, ragyogó életszeretet, az olykor gunyoros
csípősségre hajlamos, mosolygó bűvölet, a meghitt derű, a virtuóz rajztehetség
és az alkotás szenvedélye