Hatalmas népvándorlás kezdetei bontakoznak ki az i. e. III. évezred delelőjén:
indoeurópai törzscsoportok húzódnak Eurázsia sztyeppéiről, sőt Közép-Ázsiából
Nyugat felé. Ekkoriban az Égei-tenger vidékén, az észak-balkáni mezőségeken,
továbbá számos szigeten, mindenekelőtt Délosz, Parosz, Naxosz, Théra, valamint
Kréta partjain már az európai kultúra alapjai kristályosulnak. Évezredek
mélyéről, az újkőkor i. e. 4500-i. e. 2600 közötti emlékanyagában, Larissza
környékén elő-ázsiai mintájú parasztgazdaság nyoma került napfényre. Ősi eredetű
állattenyésztő-földműves falvak romjai rejtőznek a termékeny Thesszália
másfélszáznál több, magule névvel jelölt lakódombjai alatt. Erődítés nélküli
formájukkal viszonylag békés fejlődési körülményeket sejtetnek településeink.
Jellegzetes épülettípusuk még egyszerű, fonott falú, sárral tapasztott kerek
kunyhó. Már terméskő alapozáson, szárított agyagtéglából készülnek a ritkábban
előforduló négyszöges lakóházak. Tagolt térszervezésű változatuk, a megaron
Szeszklóban jelenik meg a korszak utolsó évszázadai során. Magja tűzhely köré
épített négyszöges belső, amelyhez bejárati részén oldalfalak között kettős
oszloptámasszal felnyíló előcsarnok csatlakozik. Megoldásmódja a barlanglakás és
szentély, illetve temetkezőhely előképéből formálódik ki alkotó, szerkezeti
átfogalmazással Kisázsia nyugati hatósugarában.