1872-ben jelent meg egy huszonhat éves bázeli klasszika-filológus egyetemi
tanár, Friedrich Nietzsche műve a görög tragédiáról. A könyv azonban tudatosan
átlépte az ókortudomány kereteit: nem pusztán a görög kultusz és tragédia
újszerű értelmezését adta, hanem schopenhaueri fogalmakkal a művészetet
állította az emberi létezés középpontjába, Richard Wagner zenedrámáját pedig úgy
mutatta be, mint a görög tragédia modern újjászületését, s ezzel az egész modern
kultúrát megújító eseményt. Nietzsche első műve döntő hatást gyakorolt szerzője
sorsára is: a könyv kiváltotta viták nyomán fokozatosan eltávolodott a
filológiától és filozófussá vált, de olyan filozófussá, aki úgyszólván az ókori
görögöknél végezte filozófiai iskoláit. A tragédia születésében és a bázeli
korszak műveiben felfedezhetjük Nietzsche nagy filozófiai kérdéseinek csíráit:
mik az alkotó egyén kibontakozásának feltételei, milyen valódi tapasztalatok
állnak a morális látásmód mögött, s végül mi a művészet és az igazság viszonya.
Első könyvéről írt Önkritikai kísérletében így foglalja össze ezeket a
kérdéseket filozófiai módszerének jellemzésekor: a művész optikáján keresztül
tekinteni a tudományra, és az élet optikáján keresztül a művészetre.
Válogatásunk A tragédia születésén kívül tartalmaz még olyan, a korszakból
származó nem publikált írásokat, amelyek bepillantást nyújtanak Nietzsche bázeli
korszakába, köztük A nem-morálisan fölfogott igazságról és hazugságról című, a
nyelv és igazság viszonyát kutató nevezetes tanulmányát.