Az írónő, több sikeres színdarab szerzője, 1933-ban született Győrben, ahonnan
1956-ban disszidált. Kritikusai a modern osztrák irodalom kiváló képiselőjének
tartják - Musillal rokonítják -, ám egyetlen regényét ugyanilyen joggal
tarthatnánk mi magyar regénynek. Nemcsak azért, mert véletlenül Győrben
játszódik, hanem mert Hofmann olyan érzékletes, valós képet fest benne a maga
realista-szürrealista módján egy magyar város háború előtti éveiről, társadalmi
rétegződéséről - különösen az alsó-középosztályról -, hogy kár lenne lemondanunk
róla az osztrák irodalom javára. Az önéletrajzi ihletésű regény hőse Oskar
Mazareath ifjabb testvére: különleges, kortársai közé nehezen besorolható,
családjának sok kellemetlenséget okozó gyerek. a baj ott kezdődik, hogy nem
tudni, fiú-e vagy lány - valójában androgin hermafrodita -, ami környezetének
kínos, neki magának sok esetben fájdalmas és megalázó, ám ami egyúttal a
kívülálló sajátos helyzetét is biztosítja neki, a kellő távolságtartást férfi és
női családtagoktól, hogy jobban átlásson rajtuk. Mert hatalmas család nyüzsög a
gyerek és szülei - a szadista, cinikus írógépszerelő és a boldogtalan,
követelőző buta liba - körül: négy férjsóvár nagynéni, egy bájgúnár meg egy
debil nagybácsi, valamint a nagyszülők és a csatolt részek - kiszemelt és
behálózott férjjelöltek s a távolabbi körökből ismerősök, barátok, nép. S
mindenki hozza a maga történetét, amit a koravén gyerek fél szavakból,
utalásokból, megfigyelésekből rak össze és értelmez a maga éles eszével,
szarkazmusával. A történetek időnként elemelkednek a valóság talajáról, így lesz
Galajda, a Lengyelországból Győrbe szakadt hivatalnok, a Hét Vezér megéneklője a
könyv folyamán mitikus figura, aki '45 tavaszán amerikai haditudósító képében
tér vissza, és üldögél az ostromot s vele hihetetlen kalandokat megélt, immár
menekülő Georgióval egy faágon, a magyar-osztrák határon.