Erdély-Székelyföld-Gyergyó, mily csodálatos üzenet rejlik e három, létünktől és
lelkünktől elválaszthatatlan, legmélyebb bensőnkben gyökerező szóban. Bennük
rögzül számunkra mindaz, amiért itt szebben susog a fenyves, emberi hanggá
nemesül a patakcsobogás, tartásunkat egyengeti a múltból felmerülő őseink ráncos
tekintete, és biztatnak, biztatnak a megmaradásra. Immár nyolcadik esztendeje,
hogy reményeitől is megfosztott közösségünk a mindennap kitartó munkája által,
az őt jellemző konok akarással próbálja megcsonkított és méltatlanul megalázott
múltját és jelenét mindannyiunk számára újra látható jegyek révén
visszaállítani. Hetven esztendő rombolásainak kiegyenlítése nem könnyű az
elindult demokratikus változások ellenére sem. Közösségi önépítkezésünk
legőszintébb törekvéseit, hétköznapi létünk tisztességes cselekedeteit, melyek
jelenünket és megmaradásunkat óhajtják szolgálni, a múlt félelmetes árnyai újabb
veszélyként próbálják feltüntetni és ellene fordítani mindannak, ami reményt és
jövőt ígérhet. Ezért bír különleges jelentőséggel e szűkebb régióról
megszületett képes krónika.