A regényben megszólaló cigány lány nap mint nap pletykákkal, rágalmakkal és
ítéletekkel küzd. Egy olyan faluban, ahol a cigánytól nem fogadnak el semmit,
még az általa sütött kenyeret is alig. S bár a történet elbeszélője nem
ártatlan, hiszen lopásba keveredett (emiatt két évet tölt intézetben), mégis
igyekszik megfelelni a falu közösségének, igyekszik feltűnésmentes, normális
életet élni. Ebben nyújt neki nagy segítséget a Mamika, akit a saját anyjánál is
jobban szeret, akire felnéz, és aki igazodási pontot jelent az életében. Az
épphogy felnőtt lány sodró, izgalmas, minden ízében otthonos világot tár elénk.
A sajátos elbeszélés a lehető legautentikusabban adja vissza ebben a roncsolt
nyelvben a mai magyarországi falu mindennapjait. A be- és elfogadás
hétköznapjait, az együttélés súrlódásait, a hivatalokkal folytatott örökös
küzdelmet. A maga nyerseségében is felragyogó nyelv egyből berántja az olvasót a
regény mélyébe, abba a világba, amelyről úgy véljük, már unalomig ismert a
híradásokból. Ám viszonyait, erőtereit, mindennapi gondjait és boldogságait,
gyötrelmeit és kiútjait alig ismerjük az előítéletek banalitásán túl. A minden
szempontból különleges regény azok hangját juttatja el hozzánk, akikről ugyan
beszél a sajtó, ám a valódi szereplőket igazából soha nem képes megszólaltatni.
Ők csupán illusztrációként, a már eldöntött üzenet megszemélyesítőjeként
bukkannak fel előttünk.