Deák Júlia kisregénye olyan tapasztalatokat önt irodalmi formába, amelyeket a
mai Magyarországon élők jelentős része a saját életéből ismerhet. A
rendszerváltás könyve ez, mely magányos női főszereplője szemszögéből beszéli el
egy budapesti pince megszerzésének és elvesztésének történetét. S miközben
pontosan és érzékletesen ábrázolja a ?kisemberek, a vesztesek világát, a
pusztulásról, a veszteségekről nem egyneműen tragikus hangon beszél: a
foszladozó, málló anyagi világ tárgyias megközelítésébe vegyülő nosztalgia
mellett a romlásban rejlő költészet fölmutatása is jellemző vonása. Kézenfekvő
rámutatni a hasonlóságra Deák Júlia könyve és Kafka világa közt. Itt is olyan,
az ember által uralhatatlan működési rend nyilvánul meg a világban, amely egyben
kiismerhetetlen, teljesen közömbös az egyéni lét törekvéseivel, érzéseivel,
vágyaival szemben, sőt egyenesen ellenséges, azt bekebelező, felszámoló erőként
jelenik meg. Jól érzékelhető tehát a szerző törekvése, hogy a hiteles miliő
rajzából olyan kisvilágot növesszen ki, amely az ember tudati, lelki, ösztöni
reakcióit is magába foglalja, azok minden irracionális vonásával, érthető vagy
érthetetlen félelmével együtt.