A tettre kész néző A magyar színház olyan régmúlt és kortárs jelenségeit elemzi,
amelyek kollaboratív munkaformákon és a kontingencia dramaturgiáján alapulnak,
továbbá arra példák, hogy milyen ?theatronban? válhatnak a színházcsinálók
cselekvő közösséggé, a nézők ?tettre késszé?, az előadás pedig a kritika
időterévé. Hans-Thies Lehmann, a posztdramatikus színház teoretikusa 2014-ben
?halálfélelemből elkövetett öngyilkosságtól? óvta a Német Színháztudományi
Társaság kongresszusának résztvevőit. Előadásában attól féltette a ?kevéssé
jövedelmező?, így ?az intézményes ellehetetlenülés? fenyegette diszciplínát,
hogy ?önszántából másod- és harmadrangú szociológiává, filozófiává vagy
kultúratudománnyá transzformálja magát?, s eközben elveszíti kapcsolatát az
előadással és annak esztétikai tapasztalatával. A kötet erre a tudománypolitikai
és egzisztenciális kérdésre keresi a választ. A magyar színház olyan régmúlt és
kortárs jelenségeit elemzi, amelyek kollaboratív munkaformákon és a kontingencia
dramaturgiáján alapulnak, továbbá arra példák, hogy milyen ?theatronban?
válhatnak a színházcsinálók cselekvő közösséggé, a nézők ?tettre késszé?, az
előadás pedig a kritika időterévé. S nem utolsósorban segítik elméletileg és
történetileg árnyalni a színházi nevelés olyan központi fogalmait, mint a
részvételiség és a bevonódás.