Fekete lyukak A Tejútrendszer szívében egy szupernagy tömegű fekete lyuk
található, amely négymilliószor nagyobb, mint a mi Napunk. A közelében a tér és
az idő annyira torzult, hogy még a fény is csapdába esik, ha tizenkét millió
kilométeren belülre merészkedik. Einstein szerint odabent rejtőzik az idők vége.
A huszonegyedik századi fizika szerint a valóság sokkal bizarrabb lehet. A
fekete lyukak ott vannak, ahol egykor a legnagyobb tömegű csillagok ragyogtak,
mai tudásunk peremén. A természetben előforduló objektumok, a gravitáció
elkerülhetetlen szüleményei, amikor túl sok anyag túl kis helyre omlik össze.
Bár a természet törvényei megjósolják létezésüket, mégsem tudják pontosan leírni
őket. A fekete lyukak olyan helyek a térben és az időben, ahol a gravitáció, a
kvantumfizika és a termodinamika törvényei egymásnak feszülnek. Kezdetben olyan
szellemi kivívásnak tekintették őket, hogy egyszerűen el sem hitték a
létezésüket, de az elmúlt néhány évben kezdett elénk tárulni egy új szintézis;
egy mély kapcsolat a gravitáció és a kvantum-információelmélet között, amely
olyan holografikus univerzumot ír le, ahol a tér és az idő kvantumbitek
hálózatából bukkan elő, a teret pedig féreglyukak ívelik át. A maga nemében
páratlan könyvükben Brian Cox és Jeff Forshaw professzorok a fekete lyukakról
alkotott ismereteink végső határáig kalauzolnak el. A fizika egy évszázadot
átívelő, Einsteintől Hawkingig és rajtuk túlra, a kutatások élvonalába vezető
tudományos kalandozásunk azzal a megdöbbentő következtetéssel zárul, hogy
világunk talán óriási kvantumszámítógépként működhet.