A huszadik század kezdetével hirtelen föllendült a filozófia iránti érdeklődés,
ami különösen az idevonatkozó irodalom óriási megszaporodásáról látható.
Jellemző azonban, hogy nem olyan föllendülésről van szó, mely az egyetemeken
hagyományosan képviselt iskola-filozófiából indult volna ki. Ellenkezőleg, a
jelen filozófiai mozgalomnak határozottan természetfilozófiai jellege van. Ez
onnan van, hogy az utolsó félszázad szakkutatásai után a tudomány szintetikus
tényezői megint minden energiájukkal érvényesülni törekszenek. Azt az általános
szükségletet, hogy a számtalan különálló munkákat megint közös szempontokból
szemlélhessük és hogy a saját tevékenységünkhöz megtaláljuk az összefüggést az
emberiség összmunkájával, kell a jelenlegi filozófiai irány legkiadósabb
forrásának tekintenünk, mint ahogyan a száz év előtti természetfilozófiai
törekvéseknek is ugyanez volt a forrásuk. De míg az a régi természetfilozófia
csakhamar elveszett a végnélküli spekulációk útvesztőjében, addig a jelenlegi
természetfilozófiától tartós eredményeket remélhetünk. Mert a mai
természetfilozófia a legszélesebb tapasztalati alapokon épül föl. A szervetlen
világban az energia törvényei, a szerves világban a fejlődés törvényei képezik a
tudományos anyag fogalmi feldolgozásának alapjait, ami nem csak arra alkalmas,
hogy a jelenlegi tudást egységessé tegye, hanem arra is, hogy jövendő tudásunkat
megteremtse.