Hosszú-hosszú évek után ismét egy MAC-ról szóló könyv látja meg a napvilágot,
hogy a legendák világából kiemelje és bemutassa, mit, mennyit és hogyan tett a
sport magyarországi meghonosításáért ez az egyesület. A Magyar Athletikai Club
megélt két világháborút, emigrációba vonult, túlélte megszüntetését, s volt
ereje és tartása a talpra álláshoz. Igaz, ehhez a Régi Gárda, az itthon és
külföldön otthonra lelők szeretete kellett, az a belső tűz, amely máig világít a
még élők lelkéből. Amikor ezek a sorok íródnak, dr. Meleghy Gyula, a Régi Gárda
örökös elnöke már a 90., Tarics Sándor, egyetlen élő olimpiai bajnokunk a 87.,
dr. Oláh Dezső, a háború előtti utolsó főtitkárunk a 92. és dr. Bejczy Lajos
tiszteletbeli elnökünk pedig a 97. életévébe lépett. Ők a Régi Gárda azon
tagjai, akik tanúságot tesznek a ?fiatalabbakkal együtt, mit ért a MAC, mit
érnek a MAC-osok. Ma már ismert, hogy a rendszerváltás vetett véget a
negyvenhárom esztendős kényszerszünetnek, amely alatt a csüggedés és a
reménykedés váltogatta egymást, mialatt lassan elfogytak a hírmondók, elkoptak
az emlékek, és ma már kevesen tudják, igazából volt-e valaha a MAC? Ezért is
kell ez a könyv. Nevek és torzók sorjáznak fakult képeken, hogy megtudjuk és
emlékezzünk: Ki volt az a Zmertich vagy Las Torres, hogyan futott Szokoly és
Somfay, hogyan győzött a sebész Varga Béla, milyen ember lehetett Kehrling,
miként lett birkózó Keresztes és miért haltak meg a Mudin fivérek. Lehetetlen
eldönteni, hogy a hajdani MAC-ban ki volt és ki lehetett volna a nagyobb a sok
nagy név közül: Terstyánszky vagy Gerevich, Szepes vagy Németh Imre, Zombori
vagy Lőrincz. Más volt akkor még minden, az ország és a klub, az érték és a cél,
az eszköz és a mérce. Akkor még a magyar virtus, az amatőr tisztaság, vagy a
tiszta amatőrség, meg a jól-rosszul értelmezett fair play szelleme volt az
egyetlen elfogadható mérték. Tradíciók és a történelem ködén keresztül, az
alapítástól vezet az út az olimpiai sikerekig, a háborús idők sportjától a
megszüntetésen át, egészen a az újjáalakulás évein túlra, a mához, ehhez a
könyvhöz. A krónikához, amely nem lexikonszerű adathalmazt jelent esetünkben,
nem az eredmények precíz regisztrálását, hanem inkább a fontosabbnak ítélt
események időrendben történő elhelyezését, összefoglalását. Pontosabban azt az
összegzést, ami a 125 év alatt a mai szerzőknek lényegesnek látszott. Mert
sokszerzős könyv ez, sokszínű eszköztárral, stílussal és erősen behatárolt
terjedelemben. Számadás, mai mértékkel mérve, írásban és képekben és számokban.
Az első, általános történeti rész tárgyalja a klub életével szorosan összefüggő
cselekményeket és ezért, bizonyos események, a későbbi szakosztályi történet
tárgyalásánál is előbukkanhatnak. A második rész, amely a Szakosztályok
évről-évre címet viseli, könnyebb kezelhetőség céljából sportági elnevezés
alatt, éves bontásban mutatja be a szekciók eredményeit, életét. A ?vizes
sportágak együtt kerülnek bemutatásra, míg a fennmaradó, a rövidebb ideig működő
szakosztályok életének eseményeit, Egyéb sportágak összefoglaló név alatt
taglaljuk. A harmadik rész az újjáalakulás csíráitól követi nyomon a mai klub
életét, amely most jóval kisebb eredményességgel működik, de nagy bizalommal a
jövőben. Külön gondot jelentett a képek szerkesztése, minőségi és mennyiségi
korlátjuk és a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt. Ennyit elöljáróban a
könyvről, amely most lezár és megnyit egy korszakot. Az utóbbi hitünk szerint
hosszú útra vezet majd, hogy egyszer ismét megerősödve, a régiek nevéhez méltó,
újra a magyar sportot formáló tényezővé válhasson a Magyar Athletikai Club.