Mert száz esztendő azért biztosan kell, hogy kimenjen minden harag és dűh, s
olyasmi. S főleg, hogy azokkal menjen ki, kik tanúskodtak, s szemükkel látták a
nagy összeroskadást s mindent, szomorúságot, haza vesztését. A Fejtől s lábtól
egy magányos férfi és egy magányos leány különös kettősét rajzolja meg a múlt
századfordulón. Történetük tudásra és hasznos működésre szomjas két lélek
szenvedélyes találkozása Kolozsvárral, a polgári Erdély kultúrájával, szellemi
potenciáljával, a fejlődés igézetével. Egy szinte ismeretlen nyelven megszólaló
regényt olvasunk, amelynek szerzője nem az almáriumban kutatja a családi múltat,
hanem korabeli hírlapokban, színlapokon, sebészek esetleírásaiban, fürdőorvosok
tervezeteiben. Ha művelődéstörténész volnék, hangsúlyoznám, hogy Tompa Andrea
hézagpótló munkát írt. A regény elbűvölt olvasójaként azonban az érett
elbeszélőt, a poézisra fogékony megfigyelőt látom, aki fordított optikával
dolgozik: nem egy mikrovilág nagyjeleneteit írja, hanem a történelem
teatralitását fordítja le a napi teendők gesztusaira. - Reményi József Tamás