Halálos szótövek kertje (Falusi Márton) ?Valahány alakot, színt cserél, / amíg
felnő, / a férfi egyetlen negatívot / hív újra s újra elő, / és abba radíroz.?
Szerelmek története a Halálos szótövek kertje. Szerelmek múlt időben, jelenben,
találkozások és elválások, meghitt szeretkezések és alkalmi pásztorórák.
Szerelmek Budán, Pesten, Európában, panelban, régi házban, szállodában. Minden
szerelemmel újralakni intim teret, kertet, várost, feltárulkozni, túllépni/élni,
mérleget vonni. Úton lenni a létben és úton a szerelemben ? ugyanaz. Kivételesen
erőteljes, érzéki és intellektuális Falusi Márton költészete. Dinamizmusa
magával sodró és felzaklatóan izgalmas. Meghökkentő, nagy szellemi rádiuszú
képzettársításokból, merész tér?idő-síkváltásokból épülnek roppant pazar és
energikus trópusai. Irónia, groteszk, vagány elegancia, avantgárdra hajazó lírai
disszonancia, graciőz pontosság, összetéveszthetetlen stílus, vers-nyelv,
világkép ? kihívóan vonzó és nekünk való költészet. Pécsi Györgyi Hibalista
(Bálint Tamás) A múlt század harmincas éveiben élt mifelénk egy Villon nevű
poéta, akit tulajdonképpen Franciaországban lógattak föl, valamikor a 15. század
második felében. Többen vagyunk, akiknek költészetét ez a Faludy
György-transzponálta kalandor határozta meg. Bálint Tamás is a villoni úton
indult el, de most már egészen bizonyos: ő a legérzelmesebb neovillon. Mintha a
szenvedélyes verskalandor Tóth Árpád lila dalra fakadó nyakkendőjét bogozná a
nyakára, és még felöltene egy teljesen egyéni mellényt is ? olyan ez a
költészet. Méltán övé tehát a múzsa ? a pap (az arkánumbéli tán?) leánya ?,
mégpedig birtokostul. Ha már mindig a nő jut eszébe a földről. Hármasoltár
(Demeter Szilárd) 1976-ban születtem Szentegyházán. Pontosabban
Székelyudvarhelyen, mert Szentegyházán akkor már felszámolták a szülészetet,
ezért a huszonannyi kilométerre lévő ?nagyváros kórházában láttam meg a
napvilágot, onnan vittek haza. Tizennégy évnyi hihetetlenül tartalmas gyermekkor
jutott osztályrészemül a Madarasi-Hargita lábánál. A kommunista diktatúra
valahogy gellert kapott Székelyföldön, olyan kinti dolog volt, ránk erőszakolt,
tőlünk idegen, nem a mi életünk. Dehogynem. Hogy milyen lehetne a mi életünk,
arra a rendszerváltás utáni első öt évben, ugyancsak Székelyudvarhelyen
eszméltem rá ? a Benedek Elek Tanítóképző hatszáz lánytanulója között a húsz fiú
egyikeként, khm, értem férfivá. Másodjára is megszülettem, mondhatni, de kinyílt
a csipád, csipkelődött volna telepi Mama, ha megéri ? ő volt az első halottam.
Majd következett Kolozsvár, egyetemistaként ott tanultam bele abba a sajátos
káeurópai létmódba, az egynyelvű multikultiba, amivel azóta sem tudtam
megbékélni. Az utána következő éveket másmilyen módon számoljuk: ha adót fizet
az ember, másképpen telik az idő. Egyelőre így, túl az emberélet útjának felén,
vagy hogy is van ez, az ember életútjának negyedéről mondom, amit mondani lehet.
Életem első két évtizedének élményanyagából táplálkozik ez a könyv. Nem leltár,
és nem is számvetés. Csupán egy félfordulat hátra, mint amikor a vállad fölött
lesed a szemed sarkából, hogy van-e emberi mozgás mögötted. Ha van, akkor
mehetsz tovább előre. Nem vagy egyedül.