A hetvenes évek underground művészeti közegéből induló Lajtai Péter változatos
utat bejárva fordult újra egy modern médium, a digitális fotón alapuló
képzőművészet felé. Monumentális méretű, sok-sok képi egységből összeálló,
rétegzett műveivel kérdések sorára keresi a választ. Miként lehet ismétléssel,
apró változtatásokkal kiemelni a megismerhetetlen sokféleségből azt, ami
lényeges? Milyen kapcsolat van a rész és az egész között? Milyen módon lehet
eltávolodni a fényképtől ? a valóság hűen leképezett másától ?, és eljutni egy
összetettebb valóságig? Judaikai témájú munkáiban a szakrális és szekuláris
közötti határvidéket, a partikulárisból kibontható egyetemes jelentéseket
kutatja és mutatja fel. Teszi ezt úgy, hogy zenei kompozícióhoz hasonlatos
alkotásai nemcsak a közös emlékezet képi lenyomatai, hanem olyan, a láthatatlan
világra nyíló ablakok, meditációs objektumok is, melyek felszabadítják a
mindenkiben ott szunnyadó, egyetemes, mégis egyéni érzéseket