A 46 éve született könyv megjósolta a migránsválságot. Raspail gyakorlatilag
lemodellezte a migrációs válságot. Mondhatni tűpontosan. A ma 94 éves aggastyán
szerint annak ellenére, hogy napjainkban éljük a véleményszabadság aranykorát, a
különféle gyűlöletbeszéd-törvények miatt könyve ma aligha jelenhetne meg.
Raspail roppant elővigyázatosan regénye legutolsó kiadásához egy listát
mellékelt, melyben az új francia jogi szabályozás szerint művéből a büntetendő
részeket gyűjtötte össze. Több mint 70 ilyet talált. A Szentek Táborának
cselekménye röviden: nyomorultak tömegei indulnak meg a harmadik világ
kikötőiből a földi paradicsom, Európa felé. A végkifejlet azonban tragikus lesz.
A politikusok, a sajtó és az értelmiségiek részint gyávaságból, részben
öngyűlöletből, részint utópizmusból meghirdetik a ?Willkommenskulturt?.
Franciaország a befogadás lázában ég. Párizsban művészek részvételével hatalmas
karnevált szerveznek a jövevények tiszteletére, a rádió és a televízió
különkiadásokban ismerteti meg a közönséget leendő honfitársai kultúrájával.
Önkéntes mérvadók osztják az észt a tolerancia és a szolidaritás fontosságáról.
Azon keveseket, akik eltérni merészelnek a hivatalos álláspont tomboló
humanizmusától, kirekesztőnek és gyűlöletkeltőnek bélyegezve félresöprik. A
félelmetes elemek azonban részletekben rejlenek. A könyvben a katolikus egyház
latin-amerikai pápát választ, aki aszketikusan él, és igyekszik megszabadulni az
egyháza külsőségeitől, s a híveket nyitottságra szólítja fel: tárják szélesre a
hívők kapuikat! Ez minden katolikus kötelezettsége. Ez a mámorosan szép gondolat
olyannyira toplistás lesz a világ véleményvezérei körében, hogy rocksztárok,
politikusok, színészek, de püspökök is beállnak a sorba, és támogatják a pápát.
Helikopterrel szállítanak élelmiszercsomagokat a kishajókon összezsúfolódott
migránsoknak. Ezt követően a menekültkaraván áthalad Afrikából a
Gibraltári-szoroson át Európába, és az ?őslakosok? hirtelen felocsúdnak az
emberszeretet okozta transzállapotból. Mivel a cselekmény sodrában a
vendégmunkások szervezkedni kezdenek, először a gyárakban, de később máshol is.
Kitör a pánik! A korábban a befogadásról áradozó újságírók, propagandisták
angolosan távoznak az országból, majd az államapparátus is összeroskad. A
tutyi-mutyi elnök ugyan utasítást ad a hadseregnek, hogy tegye a
megcselekedhetetlent: mészárolja le a hadsereg az idegeneket: nőket, gyerekeket,
öregeket. Mindenkit. Természetesen senki se teljesíti a parancsot, így a
csapatok csakhamar szétszélednek. Mindössze egy ezredes és maroknyi katonája
érkezik meg a Riviérára, ahol addigra már megjelennek az idegenek üdvözlésére
gyülekezett hippik. ?A húsvétvasárnap hajnalán partraszálló emberözönnel szemben
azonban kénytelenek beismerni tehetetlenségüket. Miután bizonyossá válik, hogy
minden odaveszett, a műveletek irányításával megbízott államtitkárral és még
néhány ellenállóval együtt egy magányos irodalomprofesszor villájába szorulnak
vissza, ahol mosolyogva, a vereség biztos tudatában azt játsszák, mintha mi sem
történt volna. Az államtitkár kormányt alakít, tisztségeket osztogat. Az ezredes
fatalista humorának teljes odaadásával kommendírozza alig tucatnyi beosztottját.
A megmaradt lőszert arra áldozzák, hogy a villa környékén feltünedező idegeneket
agyonlőjék. Így telik el néhány hét, majd?? Ne lepődjenek meg, de a könyv
egyáltalán nem volt sikeres megjelenésekor ? összesen 15 ezer példány adtak el
az első évben (megjegyzés: akkoriban még olvastak az emberek). Sőt, a francia
értelmiség, amely a ?70 évek derekán kifejezetten pozitívan állt a migránsok
befogadásához, eretneknek, idegengyűlölőnek bélyegezte a könyvet. Idővel aztán
felismerték a Le Camp des Saints prófétai erejét. Ronald Reagan úgy
nyilatkozott, ?borzasztóan nagy hatással? volt rá a regény. Ám nem csak
jobboldalról fedezték fel a művet. François Mitterrand vagy Robert Badinter is
gratulált később Raspailnak. Samuel Huntington pedig világhírű könyvében, A
civilizációk összecsapása és a világrend átalakulásában hivatkozott rá. Jean Cau
pedig így méltatta Raspailt: ?Meglehet, Jean Raspail nem próféta vagy látomásos
regényíró, hanem jövőnk kérlelhetetlen történésze?. Tekintve, hogy a Mandiner
tökéletesen vezeti le a könyv konklúzióját, vétek lenne egy szavát is
módosítani. ?A Le Camp des Saints jelentős könyv. Nem azért, mert Raspail
évtizedekkel ezelőtt megjósolta, ami 2015-ben megtörtént, nem azért, mert a
bevándorlást ellenzők drámai passzusokat tudnak citálni belőle. Azért jelentős
könyv, mert egy nyugtalanító erkölcsi dilemmát mutat be, amire nincsen tökéletes
megoldás ? és olyan fojtogató erővel teszi ezt, ami csak kevés irodalmi műnek a
sajátja.? ( mandiner)