A szerző az elmúlt száz év történelmi és közügyi eseményeit szembesíti a
színház és főként a magyar dráma ügyének gondolataival. Kezdve az 1919.
szeptember 30-i stációval, amikor a kolozsvári Magyar Nemzeti Színház Hamlet
előadásának nézőit a román katonaság puskatussal zavarta ki saját színházából.
Aztán következett Észak-Erdély visszatérése; a szerző külön tanulmányban
tárgyalja a Londonba emigrált Szabó Zoltán színházi gondolatait. A bolseviki
triptichon című fejezetben az 1945-1960 közötti színházi élet három tragikus
sorsú művészét (Déry Sári, Földes Gábor, Gellért Endre) idézi. Újabb fejezetben
személyes emlékek és dokumentumok segítségével Illyés Gyula, Hubay Miklós
alakját idézi fel, továbbá Tamási Áron eddig ismeretlen dokumentumait illeszti
az életműbe, és részletesen feltárja Páskándi Géza utolsó éveit. A közügyi
gondolatokkal is áthatott kötet zárófejezete a Vidnyánszky Attilával készült
interjú, valamint a Blaskó Péter művészi pályáját összefoglaló beszélgetés. A
könyv némely tanulmánya az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának
anyagaira alapozottan íródott..