Polgár Kristóf volt talán a legutolsó tanítványa Kolozsvárott a régi
Helyőrség-generáció nagymesterének, a nemrég elhunyt Bréda Ferencnek, s tán azt
is kijelenthetem, hogy a Mester halálával egy időben szólalt meg igazi, immár
nem a kezdőkre jellemző költői hangján. Érdekes abban a tekintetben is, hogy
amikor nem költő, akkor színész: így művészi látásmódja pluszhozadékkal bír, a
színházi létmód kétségtelenül hozzátesz a verseihez. Nem tévedek tehát, ha azt
mondom, hogy az újonnan indultak táborában is a legérzékenyebbek közé tartozik,
s abban sem, hogy övé a legizgalmasabb költői indulások egyike. Versvilága
visszaröpít a reneszánszba, Shakespeare és Villon hétköznapjaiba, egybeírja a
szellem felszabadulásának korát napjaink sarával, erős nosztalgiával emlékezik a
régi korok értékrendjéről, míg e rend belső összefüggéseit kutatja. Nem szépít,
nem hazudik, egyszerűen csak lát és láttat. Ahogy azt egy igazi költőnek kell.
Farkas Wellmann Endre Polgár Kristóf 1997-ben született Szolnokon.
Drámatagozatos diákként számos szerepet kapott a szolnoki Szigligeti Színházban,
majd felvételt nyert a kolozsvári Babe??Bolyai Tudományegyetem Színművészeti
Karára, melynek jelenleg végzős hallgatója. Ez az első verseskönyve. Bolond
dalokkal bűvöltél, belém nevelted a vadat. Fehér köntösben ápoló, feketében
apáca vagy. Kalapban az ördög, szárnyakkal sárkány lehetsz, pikkelyek nélkül
angyal. Mindent tőled tanultam, tekintélyes nagyúr. Ma téged nézlek. Mutass
újat!