Kolozsvári András legújabb verseskötetének, a Szarvascsodának az alcíme
líratörténeti felszólítás: ??avagy adjátok vissza a magyar verset a lírának!?
Versen a nyelvi kifejezésnek szabályos, ritmusos, kötött formáját, illetve az e
formában megjelenő költői művet szokás érteni. Eszerint Kolozsvári András magát
a költői formát (ezzel a kötettel is) hagyományos érzelmi-gondolati
struktúrájához, a lírához szeretné visszaterelni. Hiszen a felszólítás bizonyos
mértékben nyilván önmegszólításnak is tekintendő. A líra a hagyományos
meghatározás szerint a szubjektív belsőség feltárulkozása, de eredendően mindig
közösségi érzelmek (általában dalos) kifejezése. Az archaikus lírában a költő
mint a szubjektív belsőség alanya ? az isteninek tekintett ihlet révén ? kiválik
ugyan a közösségből, de (az ?istenekkel való? plátói ?társalgás nyomán?)
visszatalál közösségéhez. Az újkori költészet mindinkább eltávolodott ettől a
sémától. A hangsúly a közösségről már társadalmilag is az individuumra, azaz a
közösségből való kiválás mozzanatára helyeződött át, az ihlet szakrális
aspektusai jobbára elsorvadtak, s a közösséghez való visszatérés is
relativizálódott. A költő gyakorta már csak önmagával kommunikál. Ez az az
attitűd (mellyel Arany és Petőfi még polemizál) vagy a költészetnek az a
formája, melynek keretében a költők (a fokozatosan semmibe tűnő olvasó?közönség
feje fölött) jobbára egymással társalognak, a legújabb kori költészetben szinte
már általánossá válik. Kolozsvári András versei mintha valóban ezt a tendenciát
próbálnák visszafordítani. Bíró Béla