Az olvasó Izsák József Tamási Áronról szóló kismonográfiájának harmadik
kiadását tartja a kezében. Az első kiadás ötvenhárom évvel ezelőtt, 1969-ban
jelent meg Bukarestben. Személyes emlékeim fűződnek a monográfia megírásának
történetéhez, akárcsak édesapám egész életpályájához. Ez az utószó ilyen módon
tartalmaz a lexikonok által is rögzített tényeken túl személyes élményekre
épülő, szubjektív benyomásokat, amelyek érdekelhetik az olvasót. Izsák József
1921-ben született Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányait a Református Székely Mikó
Kollégiumban kezdte szülővárosában, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen
szerzett tanári oklevelet 1946-ban magyar nyelv és irodalomból. Irodalmi
munkásságában kiemelt fontosságú az a küzdelem, amelyet azért folytatott, hogy
Tamási Áront visszahozza a köztudatba, akinek a háború után sem művei, sem vele
kapcsolatos írás nem jelenhetett meg Erdélyben. (Egy kivételt meg kell említeni:
az Ördögölő Józsiás című színdarabja 1956-ban, az Igaz Szó októberi és novemberi
számában jelent meg.) Mit kellett, mit lehetett tenni azért, hogy Tamási művei
újra eljussanak az erdélyi olvasóhoz, a magyar színházak játsszák a darabjait,
és az iskolai tankönyvekbe is bekerüljön? A ma embere elképzelni sem tudja a
rendszerváltás előtti korszak közhangulatát, a homályba burkolt intézkedések
szövevényét, amely gyakran még azt sem tette átláthatóvá, mi az, ami szabad, és
mi az, ami tiltott. T alán nem véletlen, hogy a Tamási-évet - amelynek egyik
eseménye e könyv ismételt kiadása - a nemzeti kormány nevében Potápi Árpád János
államtitkár úr hirdeti meg Marosvásárhelyen a Tündöklő Jeromos színházi
bemutatóján. Ott elhangzott beszéde szerint ez a könyv tisztelgés egy
értékközösség előtt, amelyhez nemcsak a szerző, de Tamási Áron is tartozott, és
amely az egész nemzetre kiterjed, abban a szellemben, amelyet Izsák József
kritikusi ars poeticájában vallott.